A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt makréla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt makréla. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

Karácsonykor

                      Füstölt makréla endívia ágyáson, buggyantott fürjtojással

Ismét Karácsony van, és eltelt egy év, az utolsó bejegyzésem óta. Az elmúlt időszakban is ezernyi új ötlet született a fejemben, és legalább ennyi recept valósult meg a konyhámban. A különbség csak annyi, azóta kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok, a lányom pedig átállt egy merőben más életformára, mint eddig. Norbi Update étrendjét követi, így más-más okból, de teljesen megváltozott az egész életünk. Ettől függetlenül imádunk enni, csak néhány dolgon változtatnunk kellett. Ez az Ünnep is bővelkedett sok-sok finomságban, a hagyományos Karácsonyi menü mellett. Az idén a szokásos Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, mákos guba, örömmel osztotta meg a helyet a lazackrémlevessel, tárkonyos borjúragu levessel, és a mázas sonkával, ja és a csőben sült lazaccal is. Ne feledkezzünk el a mézeskalácsos tiramisu, a csokis brownie vanilia fagyival és a csokis muffinról sem. Akkor most néhány receptet megosztok veletek is.

Hozzávalók:
  • füstölt makréla
  • endívia saláta
  • narancs
  • lime
  • petrezselyem
  • fürjtojás
  • só, frissen őrölt bors
  • citromlé


Elkészítése:
Az egész füstölt makrélát felszeleteltem, az endíviát leveleire szedtem, a narancsot és a lime-ot felkarikáztam.
Felforraltam egy edényben vizet, amihez citromlét öntöttem és megsóztam. Egy kanálba egyesével feltörtem az alaposan megmosott fürjtojásokat és óvatosan beleengedtem a forrásban lévő vízbe.Megvártam, amíg a fehérje bevonatot képez a sárgáján és már kész is a buggyantott tojás. Egy tálra rendeztem az endíviát, rá tettem egy szelet narancsot és lime-ot, majd beleültettem egy szelet halat. Mellé helyeztem két buggyantott fürjtojást,megborsoztam és vágott petrezselyemmel díszítettem.Étvágygerjesztő és kitűnő előétel.
                                                

                                                                                                                     
Ezután következett a lazackrém leves, mely selymes és könnyű citrusos ízvilága kitűnő levezetése volt az előételnek, egyben remekül vezette fel a főételt. Az összetevőket már fejben megkomponáltam és bevallom magam sem hittem, hogy ennyire harmóniában lesznek az alkotóelemek.

Hozzávalók:
  • 30 dkg lazacfilé
  • 2 db közepes burgonya
  • 1 db közepes sárgarépa
  • 1 db közepes paszternák
  • 1 db közepes karalábé
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 1 csokor friss kapor
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 1 kisebb citrom fele
  • 1 szál citromfű
  •   főzőtejszín, só bors
Elkészítés:
A lazac kivételével minden összetevőt megtisztítok és egy edénybe teszem. Annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje. Majdnem készre főzöm  és az utolsó 10 percre beleteszem a felszeletelt lazacot. Amikor minden puha, leveszem a tűzről és átturmixolom, majd főzőtejszínnel dúsítom. Felforralom és már kész is. Tálaláskor friss kaporral díszítem a tetejét. Isteni élmény ez a bársonyos, krémes íz.


A főétel mázas sonka karamellizált zöldségekkel. Ez a sonka Nigella és Gordon Ramsay receptjeinek tanulmányozása után született meg bennem. A két zseni receptjének ötvözése egy csodálatos igazi ünnepi főételt varázsolt. Nem mondom, hogy hamar elkészül, de a türelem csodát teremt. Előző nap a 2.5 kg füstöletlen sonkát meg kell főzni lassú tűzön. Majd a főzőlében kell hagyni kihűlni és egy éjszakát pihenni.Mázzal bekenve másnap kell megsütni.

Hozzávalók a főzőléhez:
  • 2.5 kg füstöletlen bőrös sonka
  • 2 l édes vörösbor
  • 2 l 100% os almalé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 6 szem szegfűbors
  • 6 szem fekete bors
  • 2 db csollagánizs
  • 1 fahéjrúd
  •   friss gyömbér
  • 1 ek munstármag
  • 1 ek koriandermag
  • 2 db babérlevél



Ebben a lében lassú gyöngyöző tűzön 4.5 órán át főztem a sonkát, amíg a hús levált a csontról. Ebben a lében hagytam kihűlni a sonkát és egy éjszakán át pihentettem benne.Másnap reggel kiemeltem a léből és felkészítettem a sütésre.A bőrt eltávolítottam a zsíros résszel együtt, csak egy leheletnyi vékony réteget hagytam rajta, amit rombusz alakzatban beirdaltam.A metszéspontokba szegfűszeget tűzdeltem.

Hozzávalók a mázhoz:
  • 4 ek tőzegáfonya zselé
  • 1 ek méz
  • 1 tk fahéj
  • 1 ek darált mustármag
  • 1 csipet tengeri só

A mázat felforraltam és  amikor besűrűsödött, a sonka irdalt felét bekentem vele. Ezután egy nagy tepsibe fektettem és köré szórtam a felkarikázott sárgarépát, paszternákot, póréhagymát, édesburgonyát. Meglocsoltam olíva olajjal és a főzőléből annyit öntöttem alá, hogy félig lepje el a húst. 2 órát sütöttem a sonkát, közben meglocsolgattam a pecsenyelével.A zöldségek karamellizálódtak a pecsenyelében és átvették a mesés ízt.Ez a fenomenálisan megkomponált ízvilág semmihez sem hasonlítható.



 Ezután jött még a desszert, de úgy érzem arra már nem is volt szükség, hiszen a főétel megkoronázta a menüt, és felejthetetlen élményben részesített minket.
                                                                               Kellemes Ünnepeket,

2011. november 13., vasárnap

Füstölt makréla rukkola ágyáson

Akartok egy pár perc alatt elkészíthető vacsorát, ami után megnyalhatjátok a tíz ujjatokat? Íme....

Hozzávalók:
  • füstölt makréla
  • rukkola
  • olívaolaj, mustár, citrom
  • só, őröltbors
  • salátamix magvak


Elkészítés:
A rukkorát tálra teszem és meglocsolom a dresszinggel. (az olajat, mustárral és citrom kicsavart levével simára keverem). Meszórom magokkal és ráfektetem a halat. Friss rozsos kenyérrel már tálalom is.Észbontóan intenzív íz. Jó étvágyat!